EN

Ne hagyd abba a tanulást!

Köszöntjük a Central European Academy hivatalos honlapján!

Az Akadémia célja, hogy az összehasonlító jog területén zajló sokoldalú tevékenységével a hazai jogalkotás színvonalát tovább fejlessze, valamint egy széles körben elismert, közép-európai országokra kiterjedő szakmai hálózat hozzon létre és működtessen.

Professzori Hálózat

Hét ország, 47 kutató, 5 kutatócsoport, számtalan nemzetközi tudományos projekt és disszertációs anyag - ez a CEA Professzori Hálozata. Szakmai tevékenységünk gyümölcseként határokon átívelő szoros együttműködések keretében közösen kutatunk és tanítunk, publikációink pedig világszerte fontos hiánypótló szerepet töltenek be.

Kik vagyunk mi?

A Central European Academy abból az indítattásból jött létre, hogy a közép-európai országokra is kiterjedő kutatási- és képzési projekteket menedzseljen, mindeközben megszólítva mind a jogtudomány képviselőit, mind a terület iránt érdeklődő fiatalokat.

A céljai megvalósításának érdekében tevékenysége során működteti a Közép-európai Professzori Hálózatot, a Junior Programot, a CEA Publishing Kiadót, illetve nemzetközi tudományos konferenciákat és webináriumokat szervez.

Partnereink

Rebecca Hassanova

PHD hallgató

A CEA egy ugródeszka a professzionális életbe!

Ivan Jokanovic

PHD hallgató

Tanulj és dolgozz, és minden a helyére kerül!

Zsófia Nagy

PHD hallgató

Ne félj kérdezni, mert a CEA-n egy szuper csapat vár!

A jövő a fiataloké

Kiemelkedő lehetőségek a CEA gyakornoki programjával!

Szeretné jogi karrierjét gyakorlati tapasztalattal és nemzetközileg elismert tudományos bizonyítvánnyal gyorsítósávra terelni?

Gyakornoki programunk jogi végzettséggel rendelkező hallgatóknak kínál egyedülálló lehetőséget arra, hogy gyakorlati tapasztalatot szerezzenek és betekintést nyerjenek az összehasonlító jogtörténet kutatási és publikációs folyamataiba.
Jelentkezési határidő: 2023. május 16.

Kattintson és tudjon meg mindent erről a nagyszerű lehetőségről!

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kérdése, kérése, észrevétele van? Akkor írjon nekünk! Levelére munkatársaink a lehető leggyorsabban igyekszenek majd válaszolni.

A CEA Publishing Kiadóról

Az Akadémia kiemelt fontosságú tevékenysége a magas szakmai színvonalú jogi folyóiratok és könyvek megjelentetéséről és terjesztéséről való gondoskodás, s ezen túl a kiadó támogatja a hazai és külhoni, különösen közép-európai jogi szakfolyóiratok és könyvek nemzetközi elismertetését is.
Kövessen minket ezeken a felületeken is:
Név: Közép-európai Akadémia

Rövid név: KEA

Adószám: 19359711-1-43

Közösségi adószám: HU19359711

Nyilvántartási száma: Oktatási Hivatal FNYF/419-4/2023

Székhely: 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14.
CEA Copyright © 2022
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram