ASCEA III

Rendezvény kezdete

2024. 09. 19.

Rendezvény vége

2024. 09. 20.

Helyszín

Budapest, Magyarország

A Közép-európai Akadémia – hagyományaihoz híven – immár harmadik alkalommal rendezte meg éves tudományos konferenciáját ’Annual Scientific Conference of the Central European Academy’ (ASCEA) címmel 2024. szeptember 19-20. között. A konferencia célja volt, hogy olyan platformot biztosítson a közép-európai régió kiemelkedő fiatal kutatói számára, amelyen a jogtudósok következő generációja megvitathatta a régió legrelevánsabb és legaktuálisabb jogi kérdéseit. Az innovatív és jól működő szabályozási intézkedésekről és a jó gyakorlatról szóló eszmecsere hozzájárult a szomszédos országok közötti magasabb szintű együttműködéshez, és lehetővé tette a résztvevők számára, hogy a felmerülő jogi kihívásokra egy közös, közép-európai megközelítést alakítsanak ki. A konferencia számos tematikus panelből állt, és megközelítőleg 170 fiatal kutató vett részt a rendezvényünkön.

A konferencia több tematikus panelre tagolódott, amelyek mindegyikét a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Közép-európai Összehasonlító Jog programjának doktorandusz hallgatói és a Közép-európai Akadémia kutató gyakornokai szerveztek. A panelek témái az alkotmányjog, a környezetvédelmi jog, a szerződési jog, a családjog, a pénzügyi jog, a büntetőjog és a munkajog kérdéseire összpontosítottak. A konferencián külön panelek foglalkoztak a lengyel, a horvát és a szerb joggyakorlat aktuális kihívásaival is.

A rendezvénysorozat előző eseménye itt érhető el:

*A rendezvény zártkörű, kizárólag meghívásos alapon lehet rajta részt venni.

Előadók: Tímea Heinerné Barzó, Judit Varga, Anikó Raisz, Tatjana Josipović, Vladan Petrov, Dennis Solomon, János Ede Szilágyi, Katarzyna Zombory, Błażej Tazbir, Anita Klimas, Julia Starybrat, Wiktoria Zwolińska, Wojciech Miron, Dominika Krawiec, Zbigniew Więckowski, Zofia Wielgórska, Faustyna Zabielska, Maria Katarzyna Szczekało, Judita Juharová, Nikola Stanković, Roser Almenar, Michał Wawrzyńczak, Valērija Ruta Hartmane, Mónika Mercz, Ágota Szekeres, Urška Stopar, Simão Pedro Mendes de Sousa, Rebecca Lilla Hassanová, Bulcsú Balla, Goce Kocevski, Weronika Pietras, Zsófia Erzsébet Szabó, Aleksa Damnjanović, Luka Roso, Michal Drobny, Asea Gašparić, Jan Stajnko, Ivana Miljuš, Aleksa Škundrić, Błażej Bawolik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

Előadók

Tímea Heinerné Barzó
Judit Varga
Anikó Raisz
Tatjana Josipović
Vladan Petrov
Dennis Solomon
János Ede Szilágyi
Katarzyna Zombory
Błażej Tazbir
Anita Klimas
Julia Starybrat
Wiktoria Zwolińska
Wojciech Miron
Dominika Krawiec
Zbigniew Więckowski
Zofia Wielgórska
Faustyna Zabielska
Maria Katarzyna Szczekało
Judita Juharová
Nikola Stanković
Roser Almenar
Michał Wawrzyńczak
Valērija Ruta Hartmane
Mónika Mercz
Ágota Szekeres
Urška Stopar
Simão Pedro Mendes de Sousa
Rebecca Lilla Hassanová
Bulcsú Balla
Goce Kocevski
Weronika Pietras
Zsófia Erzsébet Szabó
Aleksa Damnjanović
Luka Roso
Michal Drobny
Asea Gašparić
Jan Stajnko
Ivana Miljuš
Aleksa Škundrić
Błażej Bawolik

Moderátorok

Marcin Adam Wielec
Bartłomiej Oręziak
György Marinkás
Zsófia Hornyák
Attila Horváth
Erika Váradi-Csema
Bartosz Rakoczy
Attila Dudás
Tímea Heinerné Barzó
Marieta Safta
Zsófia Hornyák
Ágnes Juhász
Slavko Đorđević
Orsolya Ferencz
Vladan Petrov
Milan Škulić
Magdolna Vallasek
Pawel Sobczyk
Dalibor Đukić
Sára Julianna Traser
Mario Vinković
Emőd Veress

Témák

Esemény megosztása
Scroll to Top
cea mail modal
Megszakítás