A magánélethez való jog a digitális korban

Rendezvény kezdete

2022. 12. 01.

Rendezvény vége

2022. 12. 01.

Helyszín

Magyar Tudományos Akadémia, Magyarország

2022. december 1-jén került megrendezésre „A magánélethez való jog a digitális korban” nemzetközi tudományos konferencia a Magyar Tudományos Akadémia falai között. A konferencia négy nyitó előadásból és három szekcióból állt, amelyekben összesen 13 előadó mutatta be prezentációját. A Szilágyi János Ede (a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet vezetője, a Miskolci Egyetem Agrár- és Munkajogi Tanszékének professzora és tanszék vezetője) által moderált nyitó panelben a Közép-európai Akadémia (CEA) tevékenységének eredményeit, eredményeit Heinerné Barzó Tímea főigazgató – ismertette. A CEA 2022-ben elért eredménye 49 rendezvény megszervezése volt, amelyek főként előadásokból, konferenciákból, kerekasztal-beszélgetésekből és vitákból, sajtóinterjúkból, webináriumokból, valamint workshopokból álltak. Az előadás során a CEA egyes tevékenységei is bemutatásra kerültek. Ebben az évben a számos konferencia és webinárium mellett folytatódott a Közép-európai Professzori Hálózat, a Közép-európai Junior Program, valamint a CEA Publishing Kiadó koordinálása.

A rendezvénysorozat előző eseménye itt érhető el:

Fotó: CEA Press

*A rendezvény zártkörű, kizárólag meghívásos alapon lehet rajta részt venni.

Előadók: Tímea Heinerné Barzó, Marcin Wielec, Paweł Sobczyk, Marta Dragičević Prtenjača, David Sehnálek, Marcin Wielec, András Koltay, Bartłomiej Oręziak, Dusan Popovic, Katarína Šmigová, Matija Damjan, Vanja-Ivan Savić, Katarzyna Zombory, János Ede Szilágyi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

Előadók

Tímea Heinerné Barzó
Marcin Wielec
Paweł Sobczyk
Marta Dragičević Prtenjača
David Sehnálek

Lívia Trellová
Bartosz Majchrzak
Veronika Tomoszková
Radovan Blažek
Dr. Marek Ivančo
Csilla Csák
Zsófia Hornyák
Dr. Jacek Zrałek
Bartosz Kucia
Josef Bártů
Bence Udvarhelyi
Margita Prokeinová
Věra Kalvodová
Marcin Wielec
Szilvia Vetter
Matúš Michalovič
Krisztina Bányai
Kateřina Weissová
Denisa Michalovič
Marcin Krynski
Aleksa Skundric
Petr Angyalossy
Jozef Čentéš
Agata Kosieradzka-Federczyk
Juraj Vačok
Diana Trzcińska
Vojtěch Vomáčka
Georgina Kiss
Andrea Jánosi
Marek Fryšták
Konrad Burdziak
Marek Adamkovič
Ľudovít Máčaj
Michal Sobotka
Tomasz Bojar-Fijałkowski

Moderátorok

János Ede Szilágyi
Dr. Radovan Blažek
Bence Udvarhelyi
Dr. Matúš Michalovič
Aleksa Skundric

Juraj Vačok
Andrea Jánosi
Ľudovít Máčaj
Monika A. Król
Andrea Riskó

Témák

Esemény megosztása

cea mail modal