Értékmentés – családmentés

Rendezvény kezdete

2021. 03. 26.

Rendezvény vége

2021. 03. 26.

Helyszín

Online

Forrás (2024.08.01.): https://mfi.gov.hu/esemenyek/ertekmentes-csaladmentes/

„2021. március 26-án „Értékmentés – családmentés” címmel online, nemzetközi, PhD hallgatóknak szóló Webinárium került megrendezésre a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet koordinálásában megvalósuló Közép-Európai Professzori Hálózat, valamint a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, Civilisztikai Tudományok Intézetének Polgári Jogi Tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága Civilisztikai Tudományi Munkabizottságának szervezésében.

A Google Meet platformon keresztül megvalósított Webináriumon Dr. habil Barzó Tímea és Dr. Sápi Edit köszöntötte a konferencia résztvevőit, amelyet követően kezdetét vette a rendkívül színes program. Az előadások a családi jog széles spektrumát felvonultatva, az egyes országok szabályozási és dogmatikai kérdéseinek vizsgálata mellett rendkívül aktuális gyakorlati problémákra is felhívták a figyelmet értékes és előremutató prezentációk bemutatásával.

Az első előadást Domagoj Dalbello (Catholic University of Croatia) tartotta, aki az értékek és a termékenység kérdéseit, összefüggéseit vizsgálta. Prezentációjában áttekintette az érték, mint filozófiai fogalom meghatározására vonatkozó kísérleteket és az „érték” történeti fejlődését, majd szót ejtett néhány modernizációval kapcsolatos teóriáról is. Az értékek és a család viszonyát vizsgálva az előadó megállapította, hogy a társadalmi normák változásával megváltozott az egyének családhoz való viszonya is. Az előadás második felében felvillantásra kerültek a világ különböző országaiban megfigyelhető termékenységi ráta mérőszámai, amelyek között a nyugat-európai államok értékei aggasztóan alacsonyak voltak. Az előadó álláspontja szerint, az Európában jellemző alacsony termékenységi mutatók számos szociológiai, pszichológia, és technológiai okra vezethetők vissza, de azok rendkívül komoly összefüggésben állnak a megváltozott társadalmi értékekkel is.

A második prezentációt Gát Ákos Bence, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem PhD hallgatója tartotta, aki azt vizsgálta, hogy a hagyományos magyar családmodell hogyan érvényesülhet az Európai Unió által megszabott keretrendszerben. 2020. december 22-én hatályba lépett a hazai Alaptörvény kilencedik módosítása (az L, Cikk módosítása), amely annak tételes deklarálásával, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, érintette a családjogi viszonyokat is. Ezen rendelkezés a hagyományos családjogi értékek megmentését célozza, amely szemlélet ellentétesnek látszik az EU által megfogalmazott közpolitikai célokkal. Ezt jól mutatja például, hogy 2021. március 11-én LMBTQ szabad zónává minősítették az EU területét. E törekvésekre tekintettel, az előadó kiemelte a hagyományos családfogalom nemzetállami szinten történő oltalmának a kiemelt fontosságát.

Ezt követően Lucie Zatloukalová (Masaryk University) „Házasságot mindenkinek?” címmel mutatta be gondolatébresztő előadását. A házasságra vonatkozóan kétféle megközelítést különített el az előadó: egyrészt azokat a nézeteket, amelyek szerint a házasság intézményét bármilyen pár igénybe veheti nemtől függetlenül, míg a másik nézőpont szerint ezen intézmény csak a különnemű párok által vehető igénybe. Erre vonatkozóan az európai államok között eltérés mutatkozik, de egyelőre a jogrendszerek többsége a különnemű párok házasságát preferálja. Ettől eltérően alakul a jogi szabályozás például Hollandiában és Írországban, ahol törvény teszi lehetővé az azonos nemű párok házasságkötését. Az előadó utalt arra is, hogy bizonyos államokban a nyitás várható egy liberálisnak tekinthető modell felé, míg más országok a hagyományos családmodell erőteljes törvényi védelme mellett szavaznak.

A következő előadó Katja Drnovšek volt, aki a Maribori Egyetem PhD hallgatójaként vizsgálta a szülői kötelezettségek érvényesülését a szlovén állam szabályozásának tükrében. Az előadás részletesen áttekintette a szlovén családjogi szabályozás fejlődését és a közelmúltban lezajlott „családjogi reformot” is. Ennek körében rátért a szülői felelősség és kötelezettségek vizsgálatára, amelyek jelentősen átalakultak a reform során, így a régi és a módosult szabályok összehasonlító elemzésére is hangsúlyt fektetett a prezentációjában. A szlovén szabályozás rendkívül részletes analízisét adó előadásban a szerző hangsúlyozta a gyermekek érdekének az elsődlegességét, illetve néhány joggyakorlati példa is kiemelésre került.

Ezt követően Mirna Dzeletovic a Novi Sad-i Egyetem PhD hallgatója mutatta be prezentációját, amely a jogellenes gyermekelvitellel és a szülői akarattal, mint jogalappal kapcsolatos kérdéseket járta körül. A vizsgált tárgykör kiemelkedően fontos dokumentumát jelenti a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló 1980. évi Hágai Egyezmény, amelynek jelenleg 101 ország a tagja. Az Egyezmény az adott államból történő jogellenes kivitelről és az egyes államokba történő jogellenes beviteléről is rendelkezik, és rendezi a szerződő államok jogait és kötelezettségeit. Az előadó színes statisztikák bemutatásával elemezte a kérdést és felhívta a figyelmet arra, hogy a kimutatások szerint, a szülői akaratra (belenyugvásra), mint az elvitel jogalapjára történő hivatkozás egyre gyakoribb, így annak szabályozása átgondolást igényel.

A következő előadást Szél Ágnes Napsugár, a Károli Gáspár Református Egyetem PhD hallgatója tartotta, aki a gyermekbarát igazságszolgáltatás helyzetét vizsgálta az új magyar polgári eljárásjogi szabályozás tükrében. Az előadó gyakran felmerülő problémaként jelölte meg, hogy a polgári perben résztvevő gyermekek csak passzív résztvevői az eljárásnak, nem pedig valódi alanyai annak. A problémakör államokon átívelő jelentőségét jól mutatja az is, hogy a 2012-es évet az Európa Tanács a gyermekközpontú igazságszolgáltatás éveként határozta meg. A gyermekbarát igazságszolgáltatás unikális hazai megfogalmazásnak tekinthető, amelyre vonatkozóan az előadó kiemelte, hogy az új Pp. szabályai a korábbiaktól eltérően már nagyobb hangsúlyt fektetnek az eljárásban részt vevő gyermekek jogainak a védelmére. Kiemelésre került az is, hogy rendkívüli jelentőséggel bír, hogy a gyermek tájékoztatására az értelmi szintjéhez igazodva, érthetően, a megfelelő időpontban kerüljön sor.

Ezt követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetem PhD hallgatója, Tussupova Tomiris mutatta be a nemzetközi örökbefogadás tárgykörében született prezentációját. Az előadó szerint, a téma relevanciáját az adja, hogy az utóbbi időszakban az árvaság elleni küzdelem hatékony, nemzetállamokon átívelő lehetőségévé lépett elő a nemzetközi örökbefogadás intézménye. Erre vonatkozóan az előadó felhívta a figyelmet a jelenleg Oroszországban megjelent statisztikákra, és arra a körülményre, hogy a nemzetközi örökbefogadást többen is bírálják, hiszen az intézménnyel kapcsolatban gyakran negatívumként kerül megfogalmazásra, hogy a gyermekek megszokott kulturális és nyelvi közegéből történő kiszakítás számos káros hatással járhat számukra. Az előadó álláspontja szerint a nemzetközi örökbefogadás tendenciái a növőben is növekvő görbét fognak mutatni, elősegítve ezzel a gyermekek teljes családban éléshez való jogának az érvényesülését és a különböző nemzetállamok közötti „társadalmi rokonságot.”

Majd Halász Csenge következett az előadók sorában, aki a Miskolci Egyetem PhD hallgatójaként prezentálta a közösségi média és a család védelmének az összefüggéseit. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy a közösségi média rendkívül erőteljes hatással van a privátszférára, amely felöleli a magán-és családi élet tiszteletben tartásához való jogot. A rendszertani és fogalmi alapvetés után, felvázolásra kerültek a közösségi média családi élet védelmére gyakorolt pozitív illetve negatív hatásaira is. Az előadás végén, kiemelésre kerültek az olyan speciális területek, mint az influencerek és a gyermekfotók helyzete, amelyek erőteljesen érintik az „online térbe helyeződött” családi kapcsolatokat és hatékony jogalkotói válaszokat kívánnak.

Az előadók során Dominika Mróz zárta, aki a Varsói Lengyel Jogi Intézet képviseltében tartotta meg előadását, a mentális beteg taggal rendelkező családok jogi védelmének vizsgálata tárgyában. A vizsgált témakör alapvető jelentőségű jogszabályait jelenti a lengyel családjogi kódex, illetve a gondnokságot deklaráló törvény, amelyek egyaránt 1984-ben léptek hatályba. A lengyel, illetve az Európai Uniós szabályozásban egyaránt megtalálható az a jogi keretrendszer, amely lehetővé teszi a mentálisan sérült emberek teljes családban éléshez való jogát, illetve az ilyen taggal rendelkező családok védelmét. A prezentációban az előadó felvázolta a készülő doktori disszertációja szerkezetét, amely a mentálisan beteg gyermekek, felnőttek és időskorú személyekkel kapcsolatos szociológia és jogi kérdések vizsgálatára is kitért.

Összegzésképpen megállapítható, hogy a „Családmentés – értékmentés” címmel megvalósított Webinárium égisze alatt olyan előadások voltak hallhatóak, amelyek a család, mint érték rendkívül széles palettáját országokon átívelve vizsgálták, és olyan kihívásokra reflektáltak, amelyek a XXI. századi ember mindennapjainak részévé váltak. A színes előadások, habár témájukban meglehetősen eltérőek voltak, kiválóan illeszkedtek egymáshoz, egy értékes, tudományos diskurzust megvalósítva ezzel.”

Előadók: Domagoj Dalbello, Ákos Bence Gát, Lucie Zatloukalová, Katja Drnovšek, Mirna Dzeletovic, Ágnes Napsugár Szél, Tussupova Tomiris, Csenge Halász, Dominika Mróz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

Előadók

Domagoj Dalbello
Ákos Bence Gát
Lucie Zatloukalová
Katja Drnovšek
Mirna Dzeletovic
Ágnes Napsugár Szél
Tussupova Tomiris
Csenge Halász
Dominika Mróz

Moderátorok

Tímea Heinerné Barzó
Edit Sápi

Témák

Esemény megosztása
Scroll to Top
cea mail modal
Megszakítás