Az állam- és nemzeti jelképek jogi védelme Közép-Európában

Rendezvény kezdete

2022. 06. 22.

Rendezvény vége

2022. 06. 22.

Helyszín

Károli Gáspár Református Egyetem, Magyarország

2022. június 22-én a „Közép-európai Professzori Hálózat 2022” soron következő nemzetközi konferenciája került megrendezésre Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Károlyi-Csekonics-palotában.

„Az állam- és nemzeti jelképek jogi védelme Közép-Európában” című esemény a Professzori Hálózat „A nemzeti szimbólumok alkotmányjogi védelme” című kutatócsoport első féléves munkájának eredményeit volt hivatott bemutatni, a kutatásban részt vevő professzorok elemző és összegző előadásain keresztül.

A „Közép-európai Professzori Hálózat 2022” kutatási projekt 2022. január 1-én kezdte meg tevékenységét az összehasonlító jog területén hét közép-európai ország (Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia) szakértőinek aktív részvételével.

A rendezvényt a Károli Gáspár Református Egyetem rektor helyettese, Szuchy Róbert nyitotta meg, majd ezt követően a konferencia nyitó részében részt vett a Miskolci Egyetem Közép-európai Akadémia főigazgatója, Dr. Zombory Katarzyna, valamint a Zágrábi Egyetem professzora, Dalibor Čepulo.

A konferenciát a Miskolci Egyetem Közép-európai Akadémia, Károli Gáspár Református Egyetem, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, a Magyar Összehasonlító Jogi Egyesület, valamint a Közép–európai Összehasonlító Jogi Szövetség szervezte.

Fotó: CEA Press

*A rendezvény zártkörű, kizárólag meghívásos alapon lehet rajta részt venni.

Előadók: Zoltán József Fazakas, Róbert Szuchy, Katarzyna Zombory, Zoltán Tóth J., Aleksandra Syryt, Dalibor Čepulo, Kateřina Frumarová, Benjamin Flander, Ján Škrobák, Dalibor Đukić, Péter Kruzslicz, Norbert Tribl, János Ede Szilágyi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

Előadók

Zoltán József Fazakas
Róbert Szuchy
Katarzyna Zombory
Zoltán Tóth J.
Aleksandra Syryt

Lívia Trellová
Bartosz Majchrzak
Veronika Tomoszková
Radovan Blažek
Dr. Marek Ivančo
Csilla Csák
Zsófia Hornyák
Dr. Jacek Zrałek
Bartosz Kucia
Josef Bártů
Bence Udvarhelyi
Margita Prokeinová
Věra Kalvodová
Marcin Wielec
Szilvia Vetter
Matúš Michalovič
Krisztina Bányai
Kateřina Weissová
Denisa Michalovič
Marcin Krynski
Aleksa Skundric
Petr Angyalossy
Jozef Čentéš
Agata Kosieradzka-Federczyk
Juraj Vačok
Diana Trzcińska
Vojtěch Vomáčka
Georgina Kiss
Andrea Jánosi
Marek Fryšták
Konrad Burdziak
Marek Adamkovič
Ľudovít Máčaj
Michal Sobotka
Tomasz Bojar-Fijałkowski

Moderátorok

János Ede Szilágyi
Dr. Radovan Blažek
Bence Udvarhelyi
Dr. Matúš Michalovič
Aleksa Skundric

Juraj Vačok
Andrea Jánosi
Ľudovít Máčaj
Monika A. Król
Andrea Riskó

Témák

Esemény megosztása

cea mail modal