Assisted Reproductive Technologies (ART) and the best interests of the child – General issues 

Rendezvény kezdete

2024. 11. 28.

Rendezvény vége

2024. 11. 28.

Helyszín

CEA, Magyarország

A Közép-európai Professzori Hálózat keretien belül a humán reprodukciós technológiákkal (ART) kapcsolatos kutatásokat végző nemzetközi tudóscsoport egy tudományos konferencia keretében mutatta be munkájuk első eredményeit. A tudósok előadásaikban a humán reprodukciós technológiák alkalmazásának különböző axiológiai, orvosi és mindenekelőtt jogi vonatkozásait vitatták meg. Az előadások bemutatták mind az ART nemzetközi és nemzeti jogi alapjait, mind a vele kapcsolatos problémákat. A Közép-európai Akadémia által 2024. november 28-án Budapesten megrendezett nemzetközi tudományos konferencia is lehetőséget adott a tudományos vitára, amelynek során a nemzetközi emberi jogi és a közép-európai országok jogának állása is bemutatásra került. Az előadók javaslatokat és további kutatásokat igénylő területeket is megjelöltek.

Fotó: CEA Press

*A rendezvény zártkörű, kizárólag meghívásos alapon lehet rajta részt venni.

Előadók: Prof. Dr. Paweł Sobczyk, Dr. Marek Bielecki, Prof. Dr. Marek Andrzejewski, Prof. Dr. Gordana Kovaček Stanić, Prof. Dr. Zdeňka Králíčková, Prof. Dr. Aleksandra Korać Graovac, Dr. Lilla Garayová, Prof. Dr. Emese Florian, Dr. Marius Floare, Prof. Dr. Suzana Kraljić, Dr. Dominik Gołuch

1 thought on “Assisted Reproductive Technologies (ART) and the best interests of the child – General issues ”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

Előadók

Paweł Sobczyk
Marek Bielecki
Marek Andrzejewski
Gordana Kovaček Stanić
Zdeňka Králíčková
Aleksandra Korać Graovac
Lilla Garayová
Emese Florian
Marius Floare
Suzana Kraljić
Dominik Gołuch

Moderátorok

János Ede Szilágyi
Aleksandra Korać Graovac
Paweł Sobczyk

Témák

Esemény megosztása
Scroll to Top
cea mail modal
Megszakítás