A Közép-európai Akadémia 2023. szeptember 21–22-én második alkalommal rendezte meg éves tudományos konferenciáját ASCEA (Annual Scientific Conference of the Central European Academy) címmel, a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kara, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, illetve a Közép-európai Összehasonlító Jogi Egyesület közreműködésével. A konferencia célja, hogy olyan platformot biztosítson a közép-európai régió kiemelkedő fiatal kutatói számára, amelyen a jogtudósok következő generációja megvitathatja a régió legrelevánsabb és legaktuálisabb jogi kérdéseit.


Az innovatív és jól működő szabályozási intézkedésekről és a jó gyakorlatról szóló eszmecsere hozzájárul a szomszédos országok közötti magasabb szintű együttműködéshez, és lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy a felmerülő jogi kihívásokra egy közös, közép-európai megközelítést alakítsanak ki.
A konferencia számos tematikus panelből épült fel, amelyek mindegyikét egy-egy, a Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Doktori Iskolájának Közép-európai Összehasonlító Jogi Ph.D. programban részt vevő doktorandusza és a Közép-európai Akadémia gyakornok kutatója szervezte. A panelek témái között megtalálhatóak voltak az örökbefogadás, a fogyasztóvédelem, az energia-és vízjog, a környezet-és klímavédelem, az EU-jog, a nemzetközi és nemzeti büntetőjog, a munka-és szociális jog, a kötelmi jog, az ingatlanjog, az űrjog, és az adójog aktuális kérdései.
A konferencia programja:













Fotó: CEA Press
*A rendezvény zártkörű, kizárólag meghívásos alapon lehet rajta részt venni.
Előadók: Tímea Heinerné Barzó, János Ede Szilágyi, Márta Benyusz, Enikő Krajnyák, Marcin Wielec, Bartosz Rakoczy, Petar Bačić, Anita Klimas, Julia Starybrat, Antoni Piechocki, Agnieszka Tomczewska, Joanna Tomczuk, Wojciech Miroń, Joanna Klimczak, Zbigniew Więckowski, Mariusz Książek, Jakab Nagy, Tena Konjević, Marianna Russo, Melinda Kocsis, Paweł Sobczyk, Marek Bielecki, Konrad Walczuk, Joanna Klimczak, Nóra Jakab, Nóra Béres, Attila Horváth, Márta Benyusz, Zsófia Biró, Anikó Raisz, Erika Csemáné Váradi, Ede János Szilágyi, Ágnes Juhász, Sára Julianna Traser, Bartłomiej Oręziak, Attila Dudás, Michal Radvan