Keresés
Close this search box.
logo cea bordo

Professzori profil

Bemutatkozás

Bóka János 2013-ban doktorált a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Emellett a brüsszeli Vrije Universiteit Brussel Európai integráció és fejlődés szakán szerzett mesterdiplomát. Az egyetemi szférában 2007 óta tevékenykedik, a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézetének adjunktusa, majd tanszékvezető egyetemi tanára, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának docense, ahol később dékánhelyettesi pozíciót is betöltött, valamint a Károli Gáspár Református Egyetemen is oktatott, ahol az Európai Uniós és Nemzetközi Magánjogi ismereteket bővítette a hallgatók körében. 2012-ben egy nemzetközi ösztöndíjas program keretében Tajvanon is tanított, valamint az Európai Jogi Közlöny munkatársa. 2017 és 2018 között az Országos Bírósági Hivatal Magyar Igazságügyi Akadémiájának igazgatója volt. 2018-tól az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára volt.
2021-ben a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkárává (sherpa) nevezték ki. E tisztség mellett 2022-től az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkári posztját töltötte be. 2023. augusztus 1-jétől Magyarország európai uniós ügyekért felelős minisztere, miközben a miniszterelnök uniós sherpaként is tevékenykedik. 2023 óta a Közép-európai Akadémia vezető kutatója.
Dr. Bóka János

Dr. Bóka János

Munkásságáról bővebben

A 2023-as Közép-európai Professzori Hálózat „A jogállamiság nemzetközi koncepciója” kutatócsoportjának vezetője és tagja volt.
A CEA Publishing következő könyvsorozatának szerkesztőbizottsági tagja: a) Studies of the Central European Professors’ Network. A CEA Publishing könyvének szerkesztője: a) Supranational Interpretation of the Rule of Law (2024). A CEA Publishing könyveinek (társ)szerkesztője: a) The Policies of the European Union from a Central European Perspective (2022). A CEA Publishing alábbi könyveinek szerzője: a) The Policies of the European Union from a Central European Perspective (2022), b) Supranational Interpretation of the Rule of Law (2024).
cearPublishingKiadoIcon

Könyvfejezetek

The Policies of the European Union from a Central European Perspective

The Policies of the European Union from a Central European Perspective

Hírlevél feliratkozás

Hírlevelünkben megosztjuk az aktuális kutató- és publikációs munkákat, tájékoztatunk közeledő eseményekről és betekintést adunk a nálunk folyó projektekbe.

[newsletter_form]
Scroll to Top
cea mail modal