Az ICC 25 éve: Tanult, megtanulható és megtanulhatatlan tanulságok

A Közép-európai Akadémia a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézettel közösen a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Római Statútuma hatálybalépésének 25. évfordulója alkalmából konferenciát szervezett a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás aktuális kihívásaira fókuszálva.

Noha kétségtelen, hogy a Római Statútum elfogadása jelentős sikert jelentett a nemzetközi közösséget érintő legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői büntetlenségének megszüntetése terén, az ICC-nek még hosszú utat kell bejárnia ahhoz, hogy teljesíteni tudja statútuma által ráruházott mandátumát. Így jelen konferencia teret biztosít az ICC állandó problémáinak megvitatására, többek között a joghatósággal, a komplementaritással, az ENSZ Biztonsági Tanácsával való kapcsolatával, az immunitással, az államokkal való együttműködéssel – különös tekintettel Afrikára – és a szelektív igazságszolgáltatással összefüggésben, miközben az ICC előtt álló legújabb kérdéseket is száma veszi. Összességében véve a konferencia az ICC eddigi eredményeinek mérlege kíván lenni, az akadályok leküzdésére irányuló lehetséges megoldási javaslatokat is előrevetítve.

A konferencián való részvétel előzetes meghíváshoz kötött. A szervezők fenntartják a jogot arra, hogy a nem szabályszerű regisztráció esetén a rendezvényre történő belépést megtagadják.

Kérjük, ossza meg cikkünket a kedvenc csatornáján, vagy küldje el ismerőseinek.

Facebook
X
LinkedIn

Hasonló bejegyzések

A Közép-európai Akadémia Junior Program résztvevőit fogadták a Sándor-palotában. A CEA célja, hogy előmozdítsa a…

2025. május 26-30. között a Kutatóközpont igazgatója, Dr. Katarzyna Zombory részt vett a Nemzetközi Jogi…

Május 26–27-én A Közép-európai Akadémia másodéves PhD-hallgatói kétnapos szakmai programon vettek részt, amely során elismert…

Scroll to Top
cea mail modal
Megszakítás