Kutató professzor

Bemutatkozás

A ME KEA kutató professzoraként részt vesz kutatási programok szervezésében és megvalósításában, a PhD hallgatók oktatásában és vizsgáztatásában.
Affiláció: Head of Department, Ferenc Mádl Institute of Comparative Law; Full Professor, University of Miskolc, Hungary
Kutató csoport:

Gazdasági kormányzás

Prof. Dr. Nagy Zoltán

Prof. Dr. Nagy Zoltán

Kutató professzor

Munkásságáról bővebben

Nagy Zoltán 2024-től kutató professzora a ME KEA-nak. Korábban kutatási programok vezetőjeként és résztvevőjeként kapcsolódott be a munkába. Tankönyvírással és szerkesztéssel, illetve a professzori hálózat gazdasági kormányzás programjának kutatásvezetésével segítette elő a ME KEA tevékenységét. A ME KEA-ban betöltött tisztsége mellett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a Pénzügyi Jogi Tanszék tanszékvezető professzora, főbb kutatási területe a környezeti adók, államháztartási jog egyes területei és a bankjog.
Nagy Zoltán jogtudományi és közgazdaságtudományi tanulmányait egyaránt a Miskolci Egyetemen végezte, itt szerzett jogász és közgazdász diplomát, majd PhD fokozatot és habilitációs címet. Munkatapasztalatai az egyetemi oktatói és kutatói tevékenysége mellett széleskörűek pénzügyi és gazdasági területen egyaránt. 2019 és 2024 között a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet Közjogi Főosztályának vezetője volt. Tudományos közéleti tevékenységéből kiemelendő, hogy a Jogi Szakvizsga Bizottság tagja 2008-tól 2016-ig, 2012-2013 során pedig részt vesz a Kúria Joggyakorlat elemző csoportjában. 2015-től a Miskolci Egyetem ÁJK Deák Ferenc Állam – és Jogtudományi Doktori Iskola törzstagja és témavezetője. PhD témavezetettjei közül többen fokozatot szereztek, jelenleg is több PhD hallgatója van. Részt vesz az Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának munkájában, 2020-tól az Állam – és Jogtudományi Szakbizottság, illetve az Államtudományi Munkabizottság elnöke. Több folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja, a Miskolci Jogi Szemle szerkesztőbizottságának elnöke. A Central European Association for Comparative Law nemzetközi szövetség alapító elnöke 2021-től 2024-ig. Több szakmai elismerés és kitüntetés birtokosa.
Könyv ikon

Könyvfejezetek

Regulation of Public Finances in Hungary in Light of Financial Constitutionality

The Theoretical Foundations of Regulation on Public Finances

Reflections on Economic Governance in the Central European Countries

Hungary: Regulation of Sustainable Fiscal Policy in Hungary

Economic Governance: The Impact of the European Union on the Regulation of Fiscal and Monetary Policy in Central European Countries

conference

Konferencia előadások

Z. Nagy – The Impact of the European Union on the Regulation of Fiscal and Monetary Policy in

Z. Nagy – Dealing with Exceptional Situations in Hungarian Fiscal Policy Regulation

Z. Nagy – Limits and Braking Countermeasure on Compliance with the Public Debt Rule

Egyéb eredmények

The interrelationship

The interrelationship between regulated and discretionary Hungarian fiscal policy

Öltönyös csoportkép a konferencián résztvevőkkel

Specific Central European Aspects of Economic Governance

Különböző valutájú papírpénzek közelről

Specific Central European Aspects of Economic Governance

Öltönyös csoportkép a konferencián résztvevőkkel

The Interaction of National Economic Governance with the EU Integration and Contested Areas

The Interaction of National Economic Governance with the EU Integration and Contested Areas

Regulation of Public Finances in Light of Financial Constitutionality

Regulation of Public Finances in Light of Financial Constitutionality : Analysis on Certain Central and Eastern European Countries

cea mail modal