„Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az Akadémia sok olyan konferenciát szervez, ami az én érdeklődési körömbe és kutatási területembe tartozik”

Bemutatkozás

26 éves vagyok, Felvidéken születtem. A felmenőim között egyaránt megtalálhatóak magyarok és szlovákok, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindkét országra hazámként tekinthetek. A pozsonyi Páneurópai Egyetem végeztem a jogi alap-, és mesterfokozatot is. Már a tanulmányaim alatt biztos voltam benne, hogy a mesterfokozat befejeztével szeretném a tanulmányaimat tovább folytatni, és elvégezni egy doktori képzést is.

Milyen volt a jelentkezési folyamat?

Mivel éppen a addigi tanulmányaim végén jártam, kicsit megijesztett a gondolat, hogy azok végeztével belekerülök az úgynevezett „mókuskerékbe“, és (kicsi drámai túlzással persze, de) életem végéig mindennapom ugyanolyan lesz. Így nem volt kérdés, hogy belevágok-e ebbe az új kihívásba.

A jelentkezési folyamat elsőre elég összetettnek tűnt, de szerencsére Akadémia munkatársai mindenben segítettek, és végigvezettek a folyamaton. Júniusban lehetőségem volt meglátogatni az Akadémiát a nyílt nap keretén belül, aminek eredményeként minden kétségem elszállt afelől, hogy szeretnék belevágni a gyakornoki programba.

Hogyan zajlott a költözés?

A költözés zökkenőmentesen zajlott. Az Akadémia felajánlotta, hogy segít nekünk a lakáskeresésben, de erre végül nem volt szükség, mivel gyorsan megoldódott a kérdés.

Hol látod magad pár éven belül és a CEA hogyan segít neked az odavezető úton?

Kiskoromtól imádok írni, így szeretném folytatni a kutatói karriert. A jogi pálya sokszor elég kötött, ezért nagyon élvezem, hogy ebben a munkakörben kiélhetem a kreatív oldalamat is. Pár éven belül egy kutatóként látom magam, aki rendszeresen publikál rangos folyóiratokban és részt vesz nemzetközi konferenciákon, vagy akár szervezi azokat.

A CEA hatalmas segítséget nyújt ezen az úton. Az Akadémia számos egyetemmel és kutatóintézettel együttműködik, ami rengeteg publikálási lehetőséget kínál. Továbbá, az itt szerzett kapcsolatok és hálózatépítési lehetőségek szintén nagyon értékesek. Lehetőségünk van rangos akadémikusoktól, szakmabeliektől tanulni, sokszor külföldi egyetemekről, intézményekről vagy bíróságokról, ami nemcsak a tudásomat mélyíti el, hanem új perspektívákat is nyit a kutatásomhoz. Az Akadémia folyamatos támogatása és a biztosított erőforrások révén úgy érzem, hogy minden eszközöm megvan ahhoz, hogy sikeres kutatói karriert építsek.

Volt-e valami, ami miatt aggódtál, mielőtt idejöttél?

Igen, mielőtt idejöttem, leginkább az aggasztott, hogy mennyire lesz nehéz összeegyeztetni azokat az időszakokat, amikor konferenciáink vannak a saját kutatásom továbbvitelével, vagy a szakdolgozatom és a publikációim írásával. Az akadémiai élet nagyon sokrétű és időigényes, és féltem attól, hogy a különböző kötelezettségek és határidők között hogyan tudok majd megfelelő egyensúlyt találni. Most, hogy itt vagyok, rájöttem, hogy ezek az aggodalmak alaptalanok voltak. Az Akadémia lehetőséget ad arra, hogy rugalmasan kezeljük az időbeosztásukat. Ha hatékonyan szervezed az idődet és prioritásaidat, nem lehet gond a határidők betartásával, még más kötelességek mellett sem.

Milyen a mindennapi élet az akadémián?

A mindennapi élet az Akadémián elég változatos. Van, hogy akadémiai tevékenységekkel telnek, beleértve a magas színvonalú előadásokat, szemináriumokat. Szintén részt veszünk számos konferencián, amelyeken lehetőségünk van magasrangú akadémikusok előadásait meghallgatni. Az intézmény rendszeresen szervez kulturális programokat, mint például a Cultural Evening-sorozat, melynek keretén belül bemutathattuk a származási helyeink érdekességeit, tanulhatunk egymás kultúrájáról. Előfordul az is, hogy valamelyik napon nincs extra tevékenységünk, így több időt tudunk a saját kutatásunkra fordítani.

Mennyire támogat a CEA szakmailag?

A CEA támogatása elég sokrétegű. Elsősorban a CEA számos kiváló előadót és szakértőt hív meg, akik sok tudást és tapasztalatot osztanak meg velünk. Továbbá támogatja a részvételünket nyári iskolákon, LLM programokon. Ez nem csak a mostani kutatásunkat, szellemi fejlődésünket segíti, de feldobja és vonzóbbá teszi az önéletrajzunkat is a munkapiacon.

Hogyan tudsz még kutatni is?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az Akadémia sok olyan konferenciát szervez, ami az én érdeklődési körömbe és kutatási területembe tartozik, így sokszor a konferenciákon merítek inspirációt a további kutatásaimhoz. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember kellően be tudja osztani az idejét, illetve, hogy tényleg érdekelje a terület, amiben a kutatást végzi. Így a munka sokkal könnyebbé válik, mert élvezed.

Milyen egyéb lehetőséget kínál a CEA?

A CEA rengeteg olyan dologban támogat minket, amik segíthetik a karrierünket. Legyen szó LLM programokról, nyári iskolákról, belföldi/külföldi konferenciákon való részvételről – a lehetőségek tárháza széles. Az Akadémia szintén támogat minket a nyelvtanulásban. Sokunk több idegennyelvet is tanul egyszerre. A magyarul nem tudó kollégáknak lehetőségük van a magyar nyelv elsajátítására is.

Milyen Budapesten élni?

Budapest nem volt számomra idegen város, azelőtt is sokszor jártam itt. Mindig gyönyörűnek tartottam, tele lehetőségekkel. Budapest mindig pezseg, és itt mindenki megtalálja azt a szabadidős tevékenységet, ami hozzá leginkább illik. Az igazsághoz tartozik az is, hogy az ideköltözésem picit keserédes volt, mivel azelőtt sok évig Pozsonyban éltem, és nagyon szeretem a szlovák fővárost. Viszont nem bántam meg, hogy ide költöztem! Másfél év elteltével azt mondhatom, hogy Budapest is nagyon a szívemhez nőtt, és már szinte az otthonomnak tekintem. A város rengeteg új élményt és lehetőséget kínált számomra, amelyek hamar feledtették velem az esetleges kezdeti nehézségeket. Budapest egy pezsgő, dinamikus város, amely inspirálóan hat rám, és segít abban, hogy mindig motivált és aktív maradjak.

Hol látod magad 5-10 év múlva?

Szerintem az 5-10 év nagyon távoli még ahhoz, hogy ezt a kérdést meg tudjam válaszolni. 5 évvel ezelőtt például eszembe sem jutott volna, hogy ma Budapesten fogok élni. Spontán embernek tartom magam, így nem is szeretek sok évre előre tervezni. Viszont azt bizonyossággal mondhatom, hogy szeretnék továbbra is kutatni, mivel úgy érzem, ebben a munkában nagyon megtaláltam önmagam.

Kinek javasolnád a CEA-s programot?

A CEA-s programot olyanoknak javasolnám, akik nyitottak különböző jogi témakörök irányába, szeretnek kritikusan gondolkodni, saját véleményt alkotni. Én nagyon élvezem a színes, nemzetközi közeget is. Sokféle kultúra és ember találkozik nálunk. Ez is egy attraktív szempont lehet másoknak is.

Nem jelent hátrányt, hogy még ilyen fiatal az intézmény?

Abszolút nem. Ahogy az álláshirdetésekben is sokszor olvashatjuk, (ránk viszont igaz is, hogy) fiatal és dinamikus társaság vagyunk. Mivel az intézmény fiatal, velünk együtt formálódik. Persze megesik, hogy olyan kérdések merülnek fel, amikre nincs előre megírt válasz, viszont ilyen helyzetekben mindig közösen keresünk megoldást rájuk. Az Akadémia teljesen nyitott a véleményünkre, ez pedig nagyban segít abban, hogy jól érezzünk magunkat itt.

Mi volt számodra eddig a legjobb élmény a CEA-n?

Az első saját konferencia panelem megrendezése egy óriási szakmai élmény volt, amire a CEA segítsége nélkül nem lett volna lehetőségem.

Nagyon élveztem a már említett kulturális esteket is. Úgy érzem, ezeken az eseményeken még jobban összekovácsolódott a csapatunk, és érdekes volt egymás előadásait hallgatni más témákról, mint a jog.

Mit üzensz a leendő Junioroknak?

Azt üzenném nekik, hogy ne féljenek ettől a kihívástól, és ne hagyják ki a nyílt napot! 😊

Judita (SK)

Kérjük, ossza meg cikkünket a kedvenc csatornáján, vagy küldje el ismerősk.

Facebook
X
LinkedIn
Scroll to Top
cea mail modal
Megszakítás