EN

2023. július 7-én dr. Krajnyák Enikő, a Közép-európai Akadémia kutatója és a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának PhD-hallgatója elnyerte a strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Intézet – René Cassin Alapítvány összehasonlító emberi jogi diplomáját az Intézet által szervezett 2023. évi emberi jogi képzésen. Az Intézet évente világszinten azon kevés emberi jogi jogásznak adományozza a kiválósági diplomát, akik sikeresen teljesítettek egy háromfordulós versenyvizsgát emberi jogi bírákból, ENSZ-szakértőkből, és nemzetközi jogi professzorokból álló különböző vizsgabizottságok előtt. Az első forduló egy öt óra alatt teljesítendő esszé megírásából állt, a második forduló egy 24 óra alatt előkészítendő emberi jogi jogeset egy órás prenzentálásából, a harmadik pedig egy adott, véletlenszerűen kiválasztott nemzetközi közjogi téma megvitatásából épült fel.

Az idei évben a diplomát négy vizsgázó szerezte meg: burkinai, maláj, és mexikói díjazottak mellett Enikő egyedüli európaiként, a diploma 52 évre visszatekintő története során hatodik magyarként vehette azt át az Európai Parlament strasbourgi épületében. A diplomát Magyarországról először Prof. Dr. Kovács Péter, a Miskolci Egyetem korábbi egyetemi tanára és nemzetközi jogi tanszékének korábbi vezetője, jelenleg a Nemzetközi Büntetőbíróság bírája szerezte meg 1984-ben, akinek korábbi témavezetettje, Dr. Raisz Anikó egyetemi docens asszony, Enikő PhD-témavezetője 2006-ban szintén a diploma díjazottjai között szerepelt.

Mind az ifjú kutatónak, mind témavezetőjének gratulálunk a szép sikerhez.

Name: Central European Academy

Short name: CEA

Tax number: 19359711-1-43

Community tax number: HU19359711-1-43

Registration number: Education Office FNYF/419-4/2023

Registered office: 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14.
CEA Copyright © 2022

All rights reserved | Privacy policy and information | Imprint

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram